Tisztelt látogató!

Köszönöm, hogy idejével megtisztelt és meglátogatta a honlapomat. Remélem, hogy a weblapom szerkezete és a hangulata legalább annyi időre megragadó, hogy egyszer végigolvassa.

A nevem Szávay István és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen szereztem Had- és Biztonságtechnikai Mérnöki végzettséget.

Felhívás!

Aki a politikai életből ismert névrokonomat keresi, és úgy akadt a honlapomra, azzal szertném közölni, hogy soha nem voltam, nem vagyok és nem is leszek politikai szervezet tagja.

Az ő elérhetőségéről kérem tájékozódjon a párt központi telefonszámán, vagy a weboldalán.

A honlapom célja, hogy egyfajta referenciaként nyújthassak egy átfogó képet önmagamról, és a munkáimról, valamint bemutatkozási lehetőségként szolgáljon, hogy többet mutathassak meg magamból, amit egy önéletrajz keretei megengednek.
Célom, hogy megismertessem Önt az általam itt helyben és máshol publikált írásos szakmai anyaggokkal. Ezenkívül a hobbimként űzött programozás alapvető fogásaival kívánok segíteni azoknak, akik most ismerkednek a delphi eszköztárával. Fellelhető még itt az a néhány novellám is, amelyeket a szabadidőmben formálgatok olvasható egésszé.

Néhány szóban a honlap szerkezetéről.

A jobb oldalon található "Gyors Menü" lehetőséget nyújt arra, hogy közvetlenül elérhetőek legyenek a(z):


Ezek alatt a Linkek olyan hivatkozásokat tartalmaznak más honlapokra, amiket én is szívesen látogatok és ajánlok, vagy valamilyen módon kapcsolódnak a hobbimhoz, munkáimhoz.

A böngészéshez jó időtöltést kívánok. Amennyiben bármilyen észrevétele, vagy kérdése lenne, elérhető vagyok emailen keresztül.